ISTEN OLIMPIKONJA

„Mi mindannyian misszionáriusok vagyunk.

Bárhol is vagyunk, vagy Krisztushoz vezetjük közelebb az embereket,

vagy eltaszítjuk őket tőle. Isten királyságának dolgozunk.”

Eric Lidell

 

Mindig csodálattal tekintünk azokra a sportolókra, akik miután éveken át készültek egy olimpiai versenyszámra, a győzelem után dobogóraállhatnak. Becsüljük őket kitartásukért, ügyességükért, sikereikért és amennyiben országunk színeiben versenyeztek, győzelmüket is a magunkénak érezzük.

Az 1900-as évek elején született egy kisfiú, Eric Lidell, akit misszionárius szülei öt éves koráig Kínában neveltek. Öt éves korában költöztek Skóciába, ahol lelkipásztor édesapja kitartásra és a másokért végzett szolgálatra tanította. Eric szívesen járt bibliaórákra, örömmel látogatta  a betegeket és sok barátot szerzett magának. Tizenöt évesen nyerte el az „Év sportolója” díjat. Középiskolai tanulmányai után jelentkezett az Edinburghi Egyetemre, ahol a tanulás mellett futott és rögbizett. Mindenki a jövő ígéretes sportolóját látta benne.

Az 1924-ben rendezett nyári párizsi olimpián is indult, ahol a 100, a 200 és a 400 métere síkfutásra nevezett be. Amikor azonban kiderült, hogy a 100 méteres síkfutás versenyszáma vasárnapra esik, akkor kijelentette, hogy az „Úr napján” nem hajlandó versenyezni. „Isten parancsa előbbrevaló, mint a haza dicsősége. Vasárnap nem futok.” Ezzel a döntésével kizárta magát a versenyből.

A 400 méteres síkfutás rajtja előtt egy amerikai masszőr papírcetlit csúsztatott Eric kezébe, melyen ez állt: „…akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek.” 1. Sámuel 2,30A versenyt e cédulával a kezében futotta végig és 47,6 másodperces győzelmével megdöntötte az addigi világrekordot. A verseny utáni interjún így nyilatkozott: „Isten misszionáriusnak hívott el, de adott gyorsaságot is, és amikor futok, érzem, hogy Isten kedvét leli bennem.,. Az első 200 méterben mindent beleadtam, de a második 200 métert csak Isten segítségével tudtam végigfutni.” Néhány nappal később, a 200 méteres síkfutáson, bronzérmet szerzett.

Ezt követően visszatért Kínába, ahol misszionárius-tanárként dolgozott, bibliai, atlétikai és tudományos ismereteit egyaránt megosztotta a gyerekekkel. 1934-ben kötött házasságot Florence McKenzie-vel, akitől két gyermeke született. 1941-ben Lidell Kanadába küldte várandós feleségét és két lányát a háborús veszélyek miatt, s miután 1943-ban a japán katonák elfoglalták a missziós állomást, Ericet bízták meg a tábor vezetésével.

A tábor irányítása során az egészségi állapota egyre inkább romlott és 1945. február 21-én halt meg agytumorban, öt hónappal a tábor felszabadítása előtt. Hadifogolytársai szerint „ő volt a legkiválóbb keresztyén, soha senkire nem volt egy rossz szava.” Futócipőjét a tábor egyik mezítlábas gyerekének adta, aki később negyven évig volt misszionárius Japánban…

1991-ben állítottak emlékművet a tiszteletére, melyre a következő idézetet írták: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és ne m fáradnak el.” Ésaiás 40,31

Emlékét mind e mellett a következő ének szövege is őrzi:

 

 

 

 

 

„És volt egy fiú, úgy futott, mint a szél.
Sok barátja volt mindig, még elsőnek célbaért,
De túlragyogott minden célnál a fény,
Elindult felé átadva életét
Néki minden lett Jézus, ki megváltotta őt,
De nem értették meg, bolondnak nevezték őt.

De nem bolond ki érte él 
és őt választja mindenben
ki hűen fogja két kezét,
ki kincset lelt a szívében
mely minden pénznél többet ér,
mert nem bolond, kiérte él…”

Magyar ContinentalSingers

http://www.youtube.com/watch?v=pa6zAbF3wA4